„Határtalanul” kirándulás

A Bethlen Gábor Alap által támogatott „Határtalanul” kirándulás keretében 2023. május 24-25-26-án felvidéki kiránduláson vettek rész 7. osztályos diákjaink.

A kirándulás első napján, történelmi bányavárosaink közül Körmöcbánya és Selmecbánya nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Körmöcbányán a múzeumban megismerkedhettünk a körmöci pénzverés több százezer történetével, Selmecbányán pedig megnéztük a méltán híres barokk kálváriát. Zólyom várában megsokszoroztuk Balassi Bálint emléktábláját, majd megnéztük a várban található kiállítást. A tartalmas és hosszú nap után fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk az észak-komáromi elektrotechnikai középiskola kollégiumába. Itt hamar ismeretséget és barátságot kötöttünk a kollégium magyar diákjaival.

Második napon Apponyba vezetett az első utunk. Egy kellemes túra után érkeztünk meg a falu határában magasodó hegyvonulaton található apponyi várhoz. A romok közül gyönyörű panoráma tárult elénk. A túra végeztével betértünk a faluban található Apponyi- kastélyba, ahol megnéztük a család páratlanul gazdag könyvgyűjteményét. Következő állomásunk a Zobor-hegy szikláján épített Darázsi Szent Mihály arkangyal templom volt. A délutánt és a napot nyitrai városnézéssel zártuk.

Utolsó napunkon komáromi városnézésre indultunk a Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola diákjainak kíséretében. Nagyon jó volt, hogy korunkbeli diákok mutatták be nekünk a saját városukat, a saját látásmódjukon keresztül. A városnéző séta végére velük is összebarátkoztunk. Ebéd után hazafelé vettük az irányt, de útközben még megálltunk Bősön, Enese testvértelepülésén, és megnéztük a vízlépcsőt. Fáradtan, de élményekben, tapasztalatokban és baráti kapcsolatokban gazdagodva érkeztünk haza.

A fotókat ide kattintva nézheti meg.

 hatartalanul logo bga alap logo keszultMe

Beiratkozás a 2023/2024 tanévre

Tisztelt Szülők!

Szeretnénk tájékoztatást nyújtani Önöknek az elsős beiratkozással kapcsolatban.

  • Ideje: 04.20-2023.04.21. csütörtök, péntek.
  • A beiratkozásra előzetesen időpont egyeztetést kérünk, melyet az 562-023 telefonszámon tudnak megtenni 04.12. szerdától, 8-16 óra között.
  • 04.05-én, szerdán megnyílik a Kréta beiratkozási felülete (BÁI), melyen kérjük a szülőket, hogy előre töltsék fel a gyermek adatait. Ehhez lépésről lépésre a teendők:
    1. https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap
    2. A bejelentkezés ideiglenes regisztrációval, ügyfélkapus belépéssel illetve már meg lévő belépési adatokkal lehetséges.
    3. Belépés után a tanuló adatait kell megadni, illetve a választott intézmény nevét.
    4. Melléklet csatolása nem feltétel a sikeres beküldéshez, a nyilatkozatok leadása a beiratkozáskor mindenképpen szükséges.
    5. Beküldés, majd igen gombra kattintva kerül beküldésre a kérelem.
    6. Az online adatfeltöltést legkésőbb 2023.04.19. szerdáig szíveskedjenek elvégezni.
    7. Amennyiben a gyermeket nem a körzet szerinti iskolába íratják, kérjük, jelezzék intézményünk felé 2023.04.19. szerdáig, hogy melyik másik intézménybe adták be a jelentkezést.

A 6. és 7. pontban leírtakkal meggyorsítják a beiratkozási folyamatot, a személyes megjelenéskor már csak ellenőrizni kell az adatokat. Amennyiben segítségre van szükségük  hívják az 562-023 telefonszámot, szívesen segítünk.

Enese, 2023.03.29.

Versenyeredmények

A Barsi Ernő vármegyei népdaléneklési minősítő verseny győri területi versenyén szóló ének kategóriában Szűcs Viktória 3. osztályos tanuló bronz, míg Nagy Laura 4. osztályos tanuló ezüst minősítést szerzett. Gratulálunk a szép eredményhez!

Iskolánk két tanulója is részt vett a győri GYAC versenyzőjeként a Fedett pályás Országos Atlétikai Bajnokságon. U16-os ötpróba lány csapatban Bajnok Aliz 7. osztályos tanuló országos első helyezést ért el, míg U16-os ötpróba fiú csapatban Horváth Áron 8. a osztályos tanuló országos 3. helyezést szerzett.

Országos Történelmi Verseny 7-8. osztályos kategória Vármegyei döntő: 49 résztvevőből Farkasi István Barnabás 8/b osztály 9. hely Hancz Marcell 8/b osztály 11. hely Horváth Áron 8/a osztály 15. hely Lengyel Huba 8/a osztály 25. hely Mesterházy Botond 8/a osztály 26. hely
Gratulálunk a szép helyezésekhez!

Gratulálunk a kitűnő versenyeredményekhez!

202303 verseny 1 202303 verseny 2 202303 verseny 3 202303 verseny 4

Prózamondó Verseny

Nagy Máté, iskolánk 7. osztályos tanulója, a Soproni Német Nemzetiségű Általános Iskola Megyei Német Vers-és Prózamondó Versenyén I. helyezést ért el a 7.-8. osztályosok korcsoportjában.

Gratulálunk a szép eredményhez.

202302 nagy mate

A Felvidék és Aranykert felfedezése

A „Határtalanul” program keretében az Enesei Általános Iskola 7. évfolyamos tanulói egy 3 napos felvidéki kulturális, történelmi és nemzetépítő kiránduláson vettek részt. 2022. június 8-tól június 10-éig tartó kirándulás folyamán jártunk Pozsonyban, Dévény várában, a pozsonyborosgyánkői romvárhoz túráztunk, megnéztük Nagyszombat és Nyitra nevezetességeit.

Pozsonyban megnéztük a várat, a koronázó templomot, a rendi országgyűléseknek helyet adó történelmi épületeket, valamint megkoszorúztuk a Medikus kertben álló pozsonyi Petőfi Sándor szobrot. Túráztunk a Pozsony felett emelkedő Kis-Kárpátokban, ahol megnéztük a romos állapotában is tekintélyt parancsoló Pozsonyborostyánkő várát, a törökverő Pálffy család egykori fészkét. Szállásunk a csallóközi Bős városában volt.

Nagyszombatban a város történelmi belvárosát. Nyitrán a várat jártuk be, majd megtekintettük a város mellett a zobordarázsi Árpád-kori templomot. Bősön látogatást tettünk a helyi Amade László Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Itt megismerkedtünk a korunkbeli diákokkal, akikkel közös focimeccset is rögtönöztünk. Meglátogattuk Csallóköz fővárosát Dunaszerdahelyt is, majd hazafelé még megálltunk a bősi vízerőműnél. Tartalmas és élményekben gazdag 3 napot töltöttünk el a Felvidéken.

2022 felvidek 01 2022 felvidek 02 2022 felvidek 03 2022 felvidek 04 2022 felvidek 05 2022 felvidek 06 2022 felvidek 07 2022 felvidek 08 2022 felvidek 09 2022 felvidek 10 2022 felvidek 11 2022 felvidek 12

hatartalanul logobga alap

Papírgyűjtés

Papírgyűjtés az Enesei Általános Iskola szervezésében.

2022. szeptember 26-án,
hétfőn 12-17 óráig
sportpályán.

A bevételből iskolai közösségi célokat valósítunk meg.

Az iskola diákönkormányzata versenyt hirdet az osztályok között. Osztályonként külön mérjük a gyűjtött papírt mennyiségét.

DÍJAZÁS:

  • Szabadnap, a legtöbb papírt gyűjtő osztálynak.
  • Az osztályok által gyűjtött papír értékének 10%-át minden osztály saját közösségi célra fordíthatja.

Beiratkozás a 2022/2023 tanévre

Tisztelt Szülők!

A 2022/2023-as tanévre történő beiratkozás 2022. április 21-22-én csütörtökön és pénteken lesz (a központilag kijelölt időhatár jelenleg még nem ismert). Ebben az évben a beiratkozás személyes formában történik, tehát meg kell jelenni az iskolában még akkor is, ha az adatok és iratok nagy részét előzetesen feltöltik a jelentkezési felületre. A személyes beiratkozásra kérjük, hozzák el a gyermek lakcímkártyáját, személyi igazolványát, illetve amennyiben a gyermek részt vett szakértői vizsgálaton, a kiállított szakvéleményt is. Kérjük a szülőket, hogy a személyes beiratkozást megelőzően valamelyik okmányirodában indítsák meg a Diákigazolvány igénylést, majd az okmányirodában kapott NEK adatlapot a beiratkozásra hozzák magukkal. A beiratkozáskor szükséges nyilatkozni a szülői felügyeletről, lakcímről, a hit- és erkölcstan oktatásról, valamint Győrsövényházi Tagiskola esetében a nemzetiségi oktatásról. A nyilatkozat formanyomtatványait a beiratkozást megelőző napokban az óvodákban (Enese, Fehértó, Győrsövényház) tudják átvenni. A gyermek részvétele a beiratkozáson lehetséges, de nem kötelező.

Az elektronikus beiratkozási felületen 2022. április 6. és 2022. április 22. között tudja gyermeke adatait feltölteni. Az elektronikus beiratkozáshoz szükséges OM azonosítószámot az óvodákban (Enese, Fehértó, Győrsövényház) tudják elkérni. Az elektronikus jelentkeztetés a személyes beiratkozás meggyorsítását szolgálja, ezért akinek lehetősége van rá, tegye meg az elektronikus beiratkozást is.

Beiratkozási felület elérhető ITT.

Útmutató a beiratkozási felület használatához ITT.

Amennyiben elakadnak, vagy kérdésük van, a +36-96/562-023-as telefonszámon tudunk segítséget adni.

Enese, 2022. április 6.

Burján Imre
intézményvezető

Tanévnyitó ünnepély

Tisztelt Szülők!

A 2021-2022. tanév tanévnyitó ünnepélye 2021. 09. 01-én fél 9-kor kezdődik az iskola aulájában.

Felhívom a gyermekeiket elkísérő szülők és hozzátartozók figyelmét, hogy a rendezvényekre vonatkozó, jelenleg érvényes jogszabályok alapján az évnyitóra csak oltási igazolvánnyal tudjuk beengedni vendégeinket. (484/2020. (XI.10.) Korm. rendelet 6/C. § (3))

Tanévnyitóra a tanulókat ünneplőruhában várjuk. Ezen a napon elég csak egy füzetet és tollat hozni. A napköziseket, tanulószobásokat csak írásos szülői kikérővel tudjuk az ebéd után haza engedni.

Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!

Burján Imre
intézményvezető

Beiratás

TISZTELT SZÜLŐ/ TÖRVÉNYES KÉPVISELŐ!

Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus, online formájára 2021. április 10-től nyílik meg az informatikai lehetőség az Ön részére a KRÉTA rendszer felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap. Az e-Ügyintézés „Beiratkozás Általános Iskolába (BÁI)” felület 2021. április 16-án éjfélig van nyitva. Tekintettel a veszélyhelyzetre, javasoljuk, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, amely nemcsak biztonságos, hanem kényelmesebb is az Ön számára.

Ha módosítani kíván a már elektronikusan beküldött adatokon, akkor ezt úgy teheti meg, hogy jelzi (telefonon, e-mailben, az intézmény által meghatározott módon) az adott intézmény részére a visszavonási vagy adatmódosítási szándékát. Az adatok módosítását az intézmény a KRÉTA felületén a kérés alapján elvégzi. Amennyiben a szülő visszavonja gyermeke jelentkezését, ennek következményeként a BÁI felületen az  iskola a benyújtott jelentkezésre a szülő kérése alapján a kérelem benyújtására vonatkozó elutasító határozatot hoz, (hangsúlyozzuk, hogy ez nem a gyermekének felvételéről szóló elutasító határozat!), majd az intézmény saját rendszerében a gyermek adatait a „Beiratkozás visszavonva” státuszba állítja. Ezen műveletek elvégzését követően Ön ismét be tudja nyújtani gyermeke jelentkezését  egy másik iskolába.

Amennyiben Ön nem a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti körzetes iskolába íratná be a gyermekét, akkor is meg kell adnia a kötelező felvételt biztosító általános iskola nevét és címét is a jelentkezése során.

Akár körzetes, akár nem körzetes iskolába kívánja beíratni gyermekét, mindenképpen jelentkeznie kell az általános iskolánál, amely jelentkezés a fent jelzett online módon vagy személyesen történhet meg.

Az online beiratkozás esetén a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok bemutatására a 2021/2022. tanév első napjáig (2021. szeptember 1.) kerülhet sor. A beiratkozás adatainak felvétele indokolt esetben, a beiratkozást lefolytató iskola által szabályozott módon, személyesen is megtörténhet 2021. április 15-én és 16-án, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellettEz a következőképpen alakul iskolánkban: Személyes beiratkozási esetén kérem Önöket, hogy a beiratkozás napja előtt – időpont egyeztetés céljából - a +36-96/562-023-as számon hívják fel az iskolát. Személyes beiratkozás estén hozza magával a gyermek Anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyáját, valamint a személyes beiratkozáson nyilatkoznia kell a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, életvitel szerű ottlakásról, napközi igényről, hit-és erkölcstan választásáról, nemzetiségi oktatásról.) Kérjük, hogy a szülők/törvényes képviselők elsődlegesen online bonyolítsák le a beiratkozást a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén, ahol, ebben az esetben szükséges a gyermek lakcímkártyájának feltöltése is.

A fentiek után, akár online, akár személyesen történt a jelentkezése az iskolába, a körzettel nem rendelkező általános iskolai osztályok tekintetében, továbbá a körzettel rendelkező iskolákba jelentkező, nem körzetes gyermekek esetében egyaránt legkésőbb 2021. április 23-ig döntenek a gyermekek felvételéről és ezután küldik el a tájékoztatásukat Önnek.

A beiratkozási eljárás során vagy annak lezárása után legkésőbb két héten belül Önnek nyilatkoznia kell arról, hogy gyermeke számára hit- és erkölcstan vagy etika órát választja. A hit- és erkölcstan tantárgy választása esetén meg kell jelölnie, hogy melyik egyház hit- és erkölcstan oktatásának megszervezését kéri majd gyermeke számára. Az iskola a hit- és erkölcstan oktatással kapcsolatos, az egyházaktól kapott információkat feltünteti a honlapján.

A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, adatok megadása kapcsán Ön segítséget kérhet a gyermeke óvodájától – óvoda OM azonosítja, gyermekük oktatási azonosítója tekintetében. Természetesen iskolánk fenntartója, a Győri Tankerületi Központ is rendelkezésre áll a körzetes iskolákkal kapcsolatos információk, az online vagy a személyes beiratkozás rendjével kapcsolatos kérdések esetén.

Burján Imre
intézményvezető